Ugyanakkor megállapítható, hogy Romániában 2010 óta folyamatosan csökken ez az arány, akkor egymillió lakosból 117-en haltak meg közúti balesetben, 2012-ben 101-en 2013-ban pedig 92-en. A balesetek mintegy 60 százaléka városi környezetben történik.
Az európai átlag 52 haláleset millió lakosonként. Romániát Lengyelország és Luxemburg követi a listán, 87 halálos kimenetelű balesettel egymillió lakosra számítva, a legbiztonságosabb közlekedés pedig Svédországban és Nagy-Britanniában van, ahol évente 28, illetve 29 személy veszti életét közúti balesetben egymillióból.
Az Európai Unióban 2010 óta 17 százalékkal sikerült csökkenteni a halálos balesetek számát, ez körülbelül 9 ezer emberéletet jelent.
(forrás:marosvasarhely.info)