A projekt 2013 december 1-től 2014 december 1-ig tart, célja, hogy megerősítse a két kontinens közötti kapcsolatot, és könnyítse a mozgást Európa és Afrika között, illetve fordítva. Hat országot foglalkoztat, köztük Románia, Portugália, Olaszország, Burkina Faso, Benin és Cape Verde, ezen országok helyileg majd 30-30 embert mozgatnak meg, így globálisan 180 munkanélküli vehet részt a projektben, céljuk, hogy együtt harcoljanak a fiatalok munkanélkülisége ellen. A projekt koncepciója szerint a három európai országból 1 – 1 képző fogja kiképezni a saját országában a 30 résztvevőt pályázatok írására és lebonyolítására. A helyi képzések során a legügyesebb 8 résztvevő fog menni minden országból Afrikába ahol az ottani fiatalokat képezik ki közösen a pályázat írás rejtelmeire valamint közös pályázatokat fognak kidolgozni.
A projekt programja:
1. Nemzetközi Tevékenység - Előkészítő találkozó, Március 20-27. 2014, helyszín Lecce, Olaszország, Európa.
2. Helyi Tevékenység - Projekt menedzsment képzés a 30 ifjúsági munkásnak, Április 25-27 2014. helyszín Székelykeresztúr.
3. Nemzetközi Tevékenység - Projekt menedzsment képzés, Június 20 - Július 04 2014, helyszín Praia, Cape Verde, Afrika - 5 személy utazik a 30 kiválasztott ifjúsági munkásból.
4. Nemzetközi Tevékenység - Projekt menedzsment képzés, Október 15-25 2014, helyszín Ouagodougou, Burkina Faso, Afrika - 3 személy utazik a 30 kiválasztott ifjúsági munkásból.
A programra történő jelentkezési feltételek:
- 22 – 30 éves kor
- Megfelelő motiváció
- Projekt szervezési tapasztalat, vagy civil szervezetben való tevékenység
- Társalgási szintű angol nyelvtudás
Jelentkezési határidő: 2014. Április 10.
A jelentkezési lapot és bővebb információt bárki talál az Erdélyi Ifjúsági Egyesület weboldalán, www.ata-ro.eu címen.