Elkezdődött a kvótaév
Kedden kezdődött el a 2014-2015-ös kvótaév, ezzel együtt újabb feladat vár a Hargita megyei tejtermelő gazdákra: nyilatkozniuk kell a múlt évi szabad értékesítésű tejkvótamennyiségekről – tudtuk meg Váncsa Rozáliától. Az APIA tejkvótairodájának vezetője beszámolt arról is, hogy az ehhez szükséges nyilatkozatok kézbesítése már folyamatban van. Az előző évekhez hasonlóan idén is a polgármesteri hivatalokhoz, szarvasmarhatartó egyesületekhez, kapcsolattartó személyekhez küldik a kitöltendő nyilatkozatokat, akik eljuttatják a termelőkhöz. Ez alól kivételt képeznek a csíkszeredai, székelyudvarhelyi, gyergyószentmiklósi és maroshévízi gazdák, akik levélben kapják meg a nyilatkozatokat – foglalta össze Váncsa.
Elengedhetetlen a mennyiség feltüntetése
A nyilatkozatokat kitöltve és aláírva legkésőbb május 14-ig kell visszajuttatni a megyei tejkvótairodába a kapcsolattartó személyek által, postai úton vagy személyesen. Fontos, hogy a gazdák az általuk vezetett termelői füzet szerint töltsék ki a formanyomtatványt, ne mulasszák el a mennyiség feltüntetését, mivel annak hiányában érvénytelennek tekintik a nyilatkozatot.
Visszavonhatják a kvótamennyiséget
Amennyiben a gazdák elmulasztják az éves nyilatkozat benyújtását, az egyéni tejkvótájukat visszavonják az országos tartalékalapba. A határidő lejárta után összesítik a kvótamennyiségeket és elkészítik az országos mérleget. A mérleg függvényében június 1. és július 31. között a bővülő gazdaságok igényelhetnek tejkvótát az országos tartalékalapból. A feldolgozói kvótával rendelkező gazdák lehordott mennyiségét a felvásárlók nyilatkozzák le a leadott tejmennyiség függvényében – azaz a csarnokba vitt tejmennyiség bejelentésével nem kell foglalkozzanak a gazdák.
Csíkszék: 2800 nyilatkozat
Romániában első alkalommal 2007. április 1. és 2008. március 31. között volt kvótaév. Akkor Hargita megyében még 18 ezer gazda rendelkezett szabadeladási kvótával, egy év alatt számuk négyezerrel csökkent. A 2008-2009-es kvótaévben már csak 13 059 gazda értékesített tejet a szabadpiacon, ez a mutató később 6400-ra is lecsökkent. Tavalyelőtt 7400 termelő rendelkezett szabadeladási kvótával, tavaly pedig közel 7600. Idén több mint 7600 nyilatkozatot várnak vissza az ügynökség munkatársai, amelyből hozzávetőlegesen 2800-at Csíkszékről.
A gazdák további információkat a megyei tejkvótairoda munkatársaitól kérhetnek, a 0266-317174-es telefonszámon. (szekelyhon)