péntek, 04 július 2014

Kastély Szárhegyen

Félreértéseket sikerült tisztázni csütörtökön a megyeházán, így akár már az idei turistaidényben újranyílhat a szárhegyi Lázár-kastély, állítja a Hargita megyei önkormányzat.
Hargita Megye Tanácsának sajtóközleménye szerint a megbeszélésen az ingatlan 9/24 részének négy tulajdonosa közül hárman vettek részt: a Dél-Amerikában élő Berczely Clara Maria Isabel, Berczely Gabriel Hector és Berczely Antonio Jose, a képviselőjükkel és ügyvédjükkel együtt.
Hargita Megye Tanácsa részéről jelen volt Borboly Csaba elnök, Incze Csongor alelnök és a kastély ügyével foglalkozó munkatársaik. Mint kiderült, a közvetett, képviselőn keresztül történő kommunikációban a Berczelyek elvárásairól szóló információk torzult formában jutottak el a felekhez, a dél-amerikai tulajdonosoknak arról sem volt tudomásuk, hogy felszólítás nyomán a kastélyt bezárták, és hogy kiköltöztették az ott lévő képzőművészeti alkotásokat. A tények ismeretében a jelenlévő örökösök belátták, csak romlik a bezárt ingatlan állaga, egyetértettek, hogy örökségüket közcélokra érdemes felhasználni. Szóba került a rájuk eső rész áruba bocsátása, illetve annak lehetősége, hogy az újranyitástól a Torzsások Egyesület szedjen ideiglenesen belépti díjat.
Borboly Csaba elmondta, minderről tájékoztató levelet küld Szárhegy önkormányzatának és az egyesületnek, hiszen megalapozott remény van a kastély újranyitására: a Dél-Amerikai három örökös hajlik az együttműködésre, Lipthay Antal Miklós írásba adta, hogy ingyen használatba adná a részét Hargita Megye Tanácsának közhasznú tevékenységre, „már csak a 2/24 rész tulajdonosán, Vormair Istvánon múlik, hogy megnyílhat-e idén a kastély” – tette hozzá Borboly Csaba. (forrás: szekelyhon.ro)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...