Mint kifejtette: az új repülőgép Kolozsvárra érkezésével az eddigi 16-ról 20-ra bővül az elérhető úticélok száma a Wizz Air járatain.
„A negyedik repülőgép decemberben érkezik meg Kolozsvárra, ez eddigi kapacitásunkat 30 százalékkal növeli, és lehetővé teszi számunkra új szolgáltatások indítását. Az új, Airbus típusú utasszállító repülőgép megvásárlása 100 millió eurós beruházást jelent” – avatott be a részletekbe John Stephenson.
Hozzáfűzte: ennek köszönhetően az év végéig négy új járat is elindul. Elsőként, október elsejétől a németországi Nürnbergbe indul járat, majd december 20-tól, illetve 21-től felszállnak a Kolozsvár–Köln, Kolozsvár–Genf, valamint a Kolozsvár–Malmö járatok is.
Mint részletezte, az újonnan induló járatok mellett a már bejáratott útvonalakon is gyakrabban indulnak el a repülőgépek. Így a Milánóba és a Párizs Beauvais légikikötőbe tartó járatok gyakorisága az eddigi heti négy alkalomról heti ötre, míg a dortmundi és bolognai heti járatok száma háromról négyre nő. Ezen kívül a római Ciampino reptérre is heti három alkalommal indulnak el a repülőgépek az eddigi kettőhöz képest.
Újságírói kérdésre ugyanakkor Stephenson elmondta: néhány évig biztosan nem indítják be a Kolozsvár–Budapest járatot, erre legkorábban három év múlva kerülhet sor, a piac és a kereslet várható növekedésével számolva öt éven belül meglesz. Emlékeztetett, korábban kísérleteztek a járat elindításával. Mint kifejtette: a gondot az jelenti, hogy a jelenlegi repülőgépeik nagyszámú utas szállítására alkalmasak – ahhoz, hogy megérje ilyen rövid távú járatot üzemeltetni, napi járatok kellenének. Jelenleg azonban csak heti 2-3 alkalommal telnének meg a repülőgépek, így viszont veszteséges egy héten át napi rendszerességgel reptetni a gépeket. (forrás:szekelyhon.ro)