Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke az M1 Ma reggel című műsorában elmondta: nyilvánvaló, hogy jogsértés történt Csíksomlyón. Korábban a román ügyészség már több ilyen ügyben megállapította, hogy Wass Albertre nem vonatkozik az a törvény, amelyet önkényesen és félreértelmezve a román rendőrök alkalmaznak – fogalmazott az elnök, aki elmondta: a fenti esetekben a háborús bűnösök kultuszát tiltó törvényre hivatkoznak, ám legutóbb 2013-ban állapította meg az ügyészség, hogy e törvény nem vonatkozik Wass Albertre. Így szerinte nehezen hihető, hogy a belügyminiszter, vagy a rendőrség felső vezetése ne ismerné a döntést.
Megfélemlítési kísérletről van szó, a politikai rendőrség, a Securitate szerepét átvették a hatóságok, a rendőrség – hangsúlyozta Izsák Balázs.
Súlyos a belügyminiszter felelőssége – jelentette ki az elnök, kiemelve: hatalmi visszaélésért kell feljelentést tenni.
Izsák Balázs elmondta: a Székely Nemzeti Tanács küldöttei a székelység nemzeti autonómiája érdekében számos rendezvényen vesznek részt, így a kedd esti flashmobon is.
Jelenleg a székelyek nagy menetelésének „értékesítése” van folyamatban, érvényt kell szerezni az ott megjelent akaratnak – húzta alá Izsák Balázs. (forras:hirado.hu)