Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programkoordinátora elmondta: az immár negyed évszázados múltra visszatekintő Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor abban különbözik a Tusnádfürdőn megszervezett rendezvény korábbi kiadásaitól, hogy idén a hivatalos kezdés előtt egy nappal beiktatnak egy találkozót Bálványoson is.
Mint részletezte, ide azokat a személyiségeket hívták meg, akik negyed évszázada létrehozták a tábort: Németh Zsolt, Smaranda Enache, David Campanale brit újságíró, Sántha Attila, Szabó Miklós és Toró T. Tibor is részt vesz a szabadegyetem előestéjén tartandó megemlékező eseményen.
Sándor Krisztina ugyanakkor arról is beszámolt, hogy megpróbálják egy asztalhoz ültetni a különböző nézeteket valló politikusokat a magyar–magyar, valamint magyar–román párbeszéd jegyében. Több meghívott politikus már visszaigazolta jelenlétét, így Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a Tusványos szombati napján tartja meg előadását.
A kerekasztal-beszélgetéseket, előadásokat három fő téma köré csoportosították: a választások, a rendszerváltozást követő 25 év elemzése és a nemzetpolitikai kérdések kerülnek terítékre. De – mint a volt főszervező tapasztalatból is tudja – a program politikai része egyelőre napról napra változik, annak függvényében, hogy a meghívott politikusok milyen arányban igazolják vissza jelenlétüket.
Kifejtette: valamennyi magyar európai parlamenti képviselőt meghívták, illetve szinte valamennyi magyarországi minisztériumot képviseli egy-egy államtitkár. Eddig Tőkés László és a táboralapítók közé tartozó Toró T. Tibor mellett Deutsch Tamás, Csáky Pál, a felvidéki Magyar Koalíció Pártja, valamint Schiffer András, az LMP elnöke jelezte, biztosan részt vesz a szabadegyetemen. Sándor Krisztina leszögezte, korábbi pártpolitikai csatározásoktól függetlenül mindenkit meghívtak, hogy visszahozzák azt a politikai vitakultúrát, amely a Tusványos egyik legsajátosabb, legfontosabb védjegye.
Fancsali Barna, a MIT elnöke ugyanakkor elmondta: idén himnusza is lesz a tábornak – az Intim Torna Illegál zenekar dalának címe: Számon a szívem. Popa Ilona, a MIT alelnöke, a Tusványos programfelelőse a rendezvénysorozat nagyszínpadi koncertjeiről is beszámolt. Ott lesz a Role, az Edda, a Heaven Street Seven, a Tankcsapda, Rúzsa Magdolna, a 30Y, a Kiscsillag és a Quimby is. Ugyanakkor a fesztivál programjában helyet kapnak a feltörekvő erdélyi zenekarok, és fellépnek a Dumaszínház humoristái is.
Vadász-Szatmári Huba, a MIT alelnöke, a Tusványos táborigazgatója ugyanakkor több jó hírrel is szolgált a táborozóknak, a 25 éves jubileumra való tekintettel ugyanis csak napi 15 lejbe kerül egy sátorhely a korábbi 25 lej helyett. Aki pedig a rendezvény mind az öt napjára vált sátorhelyet, 70 lejes kedvezményes áron teheti meg. További jó hír, hogy a tábor mosdói és zuhanyzói felújítás alatt állnak. (kronika)