Adyt sokan elitélik mondván, hogy egoista és teátrális. De mi a költő, főleg ha tehetséges, ha nem egoista hisz lelke legrejtettebb titkait teszi közkincsé és persze, hogy teátrális hisz az igazán nagy és mély gondolatok, érzések néha (nem mindig!), megkövetelik a színpadiasságot, a csipetnyi túlzást.

Ady továbbá értette, amit sokan se most sem az ő korában nem értettek, hogy egész ember nem lehetsz másképp, csak ha patrióta vagy, és csak akkor lehetsz patrióta ha őszintén látod hibáit és erényeit népednek. Mert míg a nacionalista egy ábrándba szerelmes addig a patrióta érzése mélyebb, szenvedélyesebb és őszintébb, mert a pozitív mellett a negatívat is ismeri. Küldöm ezt a keserédes, nagyképű, de elsősorban őszinte verset mindenkinek, aki szereti ez ugyan csak keserédes és picikét nagyképű ám mégis gyerek-szerűen bizakodó és csodálatos népünket.

Én nem vagyok magyar? 

Ős Napkelet olyannak álmodta, 
Amilyen én vagyok: 
Hősnek, borusnak, büszke szertelennek, 
Kegyetlennek, de ki elvérzik 
Egy gondolaton. 
Ős Napkelet ilyennek álmodta: 
Merésznek, újnak, 
Nemes, örök-nagy gyermeknek, 
Nap-lelkűnek, szomjasnak, búsitónak, 
Nyugtalan vitéznek, 
Egy szerencsétlen, igaz isten 
Fájdalmas, megpróbált remekének, 
Nap fiának, magyarnak. 
(S az álmosaknak, piszkosaknak, 
Korcsoknak és cifrálkodóknak, 
Félig-élőknek, habzó-szájuaknak, 
Magyarkodóknak, köd-evőknek, 
Svábokból jött magyaroknak 
Én nem vagyok magyar?)