kedd, 20 június 2017

Lejártak az ATA Diáknapok

Városunkban idén is sor került, a mára már hagyományossá vált Diáknapok megszervezésére. Az esemény létrejöttéhez az Erdélyi Ifjúsági Egyesület helyi önkéntes fiataljai járultak hozzá munkájukkal.

Az idei év témája a Kultúrsokk lett. Azért esett erre a választás, mert úgy gondolták így egy kicsit közelebb hozhatják a diákokhoz a nagyvilágot, az által, hogy a napok során rengeteg érdekes információ merült fel az adott helyszínek kultúrájáról. A résztvevők elkalandozhattak Afrikába, Japánba, Franciaországba és Amerikába is.
Összesen hat csapat mérettette meg magát a hét folyamán: Unicorns, Sad Monkey, Gas Tours, DicsAirTesShake, SportoLók és a KamaszCoolTúra. Ezek a fiatalok azt várták a diáknapoktól, hogy színesebbé tegye a hétköznapjukat, és jó hangulatban tölthessék el a hetet, szép élményeket szerezve.
Már az első nap színes program várta a jelentkezőket. A Fogadó Vendégháznál gyülekeztek, ahol plakátkészítés és tánctanulás után kivonultak a Sóskútra, az sóskúti színpadon különböző ügyességi feladatokban vehettek részt és néhány érdekességet tudhattak meg Afrikáról. A következő nap témája Japán volt. Ezen a napon inkább a sportjátékok terén bizonyíthattak a versenyzők. A szerdai nap, a Forog a világ címet kapta. A csapatok a város különböző pontjain kellett teljesítsék a feladataikat, ilyenek például a kincskeresés, a halandzsa és a kvíz. Csütörtökön a franciák kultúrájába nyerhettek betekintést a diákok. Ezen a napon részt vettek a Múzeumok éjszakáján és itt folytathatták tovább a pontszerzést. A hét utolsó napja Amerikát mutatta be. Ez a nap lehetőséget nyújtott a versenyzőknek megmutatni rapp tudásukat, tánctudásukat, és talpraesettségüket. Ezen feladatok után minden csapat elfogyasztotta a jól megérdemelt hamburgerét.

 


Egy mozgalmas és eseménydús hét után megszülettek az eredmények. A péntek esti eredményhirdetésen kiderült, hogy az Unicorns csapata teljesített a legjobban. A győztesek egy tortát és Baluparkos élménynapot vehettek át. A második helyezést a DicsAirTesShake csapata érte el, ők egy függőággyal, egy kaparós térképpel és sok szép élménnyel lehettek gazdagabbak, valamint a harmadik helyezést elért SportoLók csapat tagjai utalványokat nyertek. Ezen kívül minden résztvevő kapott egy hátizsákot és egy kulacsot. Reméljük az elvárásaik beteljesedtek és egy kellemes légkörben eltöltött hetet tudhatnak maguk mögött, ami egy nagyszerű kezdése lehet a nyárnak.

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...