Az erről szóló törvénytervezetet március 21-én fogadta el döntő házként a képviselőház. Mint ismert, a lakástulajdonosi társulásokban a havi közös költség kiszámolásakor figyelembe veszik az egyes háztartásokban élők számát is.
Az előterjesztő azzal érvelt, hogy a háziállatok után sem kell fizetniük a háztartásoknak közköltséget, ezért abszurdnak tartja, hogy a csecsemők miatt növekedik a családra kiszabott fogyasztás összege.
A jogszabály a közköltség havi törlesztésének határidejéről is rendelkezik: az eddigi 20 nap helyett ezentúl 30 nap áll majd a lakótársulások rendelkezésére a törlesztésre. (uh.ro)