A Pipacsok néptáncegyüttes 2 éve készül Csokonai Vitéz Mihály 1799-ben született Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon című komikus eposzának bemutatójára. A Somogy megyei tradíciókat ötvöző munkát székely szokásrendszerrel átitatva láthatta a közönség, de jól megfért ősi farsangi hagyományaink felelevenítése mellett az „új elem” is, vagyis az a kanalakkal, zománcos tálakkal vert taktus, amely a Youtube és Reddit csatornákon található videókból táplálkozik, ahol poharakat forgatva-ütögetve zenélnek az előadók.
László Csaba, a Pipacsok Táncegyüttes vezető-koreográfusa és Boka Gábor, iparművész, színész, rendező együttműködéséből született munka meghozta gyümölcsét. Megtartotta az eredeti Csokonai-darab keretét, követi a 4 könyv történéseit, még a helyszínekeit is elkülönítették, és nem erőltetett módon, de bevonták a közönséget a játékba, hiszen mindenkitől várták a választ a találós kérdésekre.
Dorottyaként a Csíki Játékszín színésznőjét, Márdirosz Ágnest láthattuk viszont, aki addig vadászott László Barnára, Oporra, amíg végül megkapta őt. Az öt férjet elfogyasztó Orsolya és a vén kerítő Rebeka szerepében tündökölt László Anna Ildikó és Kincses Olga.
A talpalávalóról a Heveder zenekar gondoskodott, a Kispipacsok és a Forgórózsák mellett pedig a nótáskedvű Ördögszöge csoport tagjai is táncra perdültek a darab során. Öröm volt nézni, hogy több generáció milyen összehangoltan játszik együtt a színpadon.
A furcsa vitézi versezet pajzán játékosságát is belevitték a darabba. A zászlóként használt termetes női alsónemű, az éjjeliedényben elégetett szerelmi jelképek, a rendetlen női csatasor mind derültségre adott okot.
Carnevál herceg megígérte, jövőre hosszabbra szabatja a farsangot, nagyobb divatja lesz a menyegzőknek, és minden nyoszolyólánynak jut majd vőlegény.
MIndennek megvan a maga ideje, mint a szalmakalapnak - elő fogjuk még adni a darabot, megyünk vele turnézni, és biztosan fellépünk vele a jövő farsangon is - mondta portálunknak László Csaba, a Pipacsok Táncegyüttes vezetője.