kedd, 02 június 2015

Katonai tűzoltósága lesz Szovátának

Hamarosan katonai tűzoltó-alakulat kezdi meg tevékenységét Szovátán, jelentette be a fürdőváros polgármestere. Bár létezik egy jól működő önkéntes alakulat, szükség van arra, hogy jobban felszerelt katonai egység is ellássa a város és a fürdőtelep tűzvédelmét.

Katonai tűzoltósága lesz Szovátának ziare.com

Péter Ferenc szerint évente negyedmillió bel- és külföldi turista keresi fel a várost, szükség van a vészhelyzeti felügyelőség által működtetett katonai alakulatra is. Ezt az is indokolja, hogy Szováta van a legtávolabb a városok közül a marosvásárhelyi tűzoltólaktanyától, s közelebb sincs más katonai tűzoltóság. Másik ok, hogy a telep épületeinek nagy része fából készült, emiatt sokkal nagyobb a tűzveszély. Az sem elhanyagolható tény, hogy úgy a város, mint a fürdőtelep erdőkkel van körülvéve, ez pedig tovább fokozza a veszélyt.

Egy esetleges nagyobb tűzesetnél a katonai tűzoltóság későre érkezhet a távolság miatt, ami óriási károkat eredményezhet. Péter Ferenc elmondta, hogy a megyei vészhelyzeti felügyelőség parancsnokával folytatott tárgyalásaik során megegyeztek, hozzáfognak egy laktanya és bázis építéséhez, ahova katonai tűzoltókat lehet majd telepíteni a szükséges technikai felszereléssel. A városi önkormányzat 200 ezer eurót különített el a költségvetésből erre a célra.

(szekelyhon.ro)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...