péntek, 27 június 2014

Megnyitja kaput a parajdi strand

Szombaton nyílt nappal avatják fel a korszerűsített, több mint ötezer négyzetméteren elterülő parajdi új, sós vizű strandot. A felépített komplexum Erdély legnagyobb sósvizű strandja, több mint 1,3 millió euróba került. 
A parajdi strand látványterve A parajdi strand látványterve
A strandról
 
Sóra hangolt szürke látványbeton és modern faelemek fogadják a fürdővendégeket a bejáratnál. A több mint 5500 négyzetméteren elterülő komplexum két medencéjében pancsolhatnak szombattól a vendégek, emellett tusolók és öltözők is rendelkezésükre állnak. Három bár várja a fürdőzőket, ezek közül egyet a medencébe süllyesztettek. Több száz napozóágyat helyeztek el a komplexum területén, ahol helyet kapott még egy gyorsétterem, illetve egy fedett terasz is. Ami a személyzetet illeti, úszómesterek fognak tornagyakorlatokat tartani a gyógyhatású vízben, a medence mellett pedig folyamatos készenlétben lesznek az egészségügyi szakemberek, akik szükség esetén orvosi ellátást biztosítanak az épületben található rendelőben. Ajándékboltból is jutott a strandra, nemcsak emléktárgyakat, hanem kalapokat, fürdőöltözetet is vásárolhatnak majd a vendégek.
 
Napközben délelőtt tíztől este nyolcig élvezhető a strand sós vize, gyerekeknek 15, felnőtteknek pedig 25 lejes egész napos belépővel. Délután négy órát követően kedvezményes jegyek válthatók, ekkor 10 lejre csökken a gyerek- és 20-ra a felnőttjegy ára. Az új köntösben tündöklő strand érdekessége, hogy hetente kétszer – csütörtökön és szombaton – éjszakai programmal is működik, ami azt jelenti, hogy este kilenctől tizenegy óráig 25 lejért hangulatteremtő medencei világítással kápráztatják el a vendégeket. (szekelyhon)
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...