vasárnap, 22 június 2014

Újabb pályázat diákoknak

Hetedszer hirdette meg a Jövő magad vagy! elnevezésű oktatási pályázatait a Dr. Verestóy Attila Alapítvány.

Jövő magad vagy! elnevezésű oktatási pályázatait a Dr. Verestóy Attila Alapítvány. Jövő magad vagy! elnevezésű oktatási pályázatait a Dr. Verestóy Attila Alapítvány.

A programban ezúttal 23 középiskolás diákot támogatnak havi 250 lejjel tíz hónapon át, 11 alapképzésen lévő egyetemi hallgató szintén tíz hónapon át részesül havi 400 lejben, illetve három fő kutatási területről – humán, reál és természettudományok, valamint műszaki tudományok területéről – is két fiatal tehetséges kutatót támogatnak, akik egy éven át havi 500 lejes ösztöndíjban részesülnek, melyet kutatói munkára kell elkölteniük. Egyébként a Dr. Verestóy Attila Alapítvány tavaly közel 220 ezer lejt fordított oktatási támogatásokra.

A pályázatok benyújtási határideje augusztus 22., az eredményhirdetést pedig szeptember 10-én, illetve a kutatók esetében szeptember 17-én tartják. A pályázati űrlapokat az alapítvány honlapjáról (www.verestoyattila-alapitvany.ro) lehet letölteni, illetve a kiírásokkal kapcsolatos további információ is itt olvasható. Mint az már megszokott, a benyújtott pályázatok elbírálásakor nemcsak a pályázó tanulmányi eredményeit, hanem szociális helyzetét is figyelembe veszik. (szekelyhon)

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...