szerda, 11 június 2014

Dolgozzunk együtt! - külföldi mezőgazdászok Székelykeresztúron

Az Keresztúr Terség Mezőgazdászok Egyesülete június 10 és 17 között egy, az Európai Bizottság által finanszírozott, Youth in Action Ifjúsági cserét szervez “Let`s Work The Land” címmel. A programon 4 ország képviselteti magát, országonként 8 lelkes résztvevővel. Ezek az országok Románia, Magyarország, Portugália és Hollandia. 
Rafai Emil polgármester úr is tiszteletét tette a megnyitón Rafai Emil polgármester úr is tiszteletét tette a megnyitón
Az Ifjúsági cserére olyan fiatalok jöttek el akik érdeklődnek a vidéki életforma iránt, és szeretnének a jövőben is ezen a területen elhelyezkedni. Ugyanakkor a   résztvevők között pedig vannak, akik már a mezőgazdasági szférában dolgoznak. 
A projekt középpontjában a tanulás és a tapasztalat átadása áll. A fiatal résztvevők nyolc napot töltenek el Székelykeresztúron, ahol a foglalkozások zajlanak. Az első napokban megismerkednek egymással, csapatépítő foglalkozásokon vesznek részt, majd a hét folyamán ellátogatnak Fiatfalvára, Csekefalvára, Betfalvára és Rugonfalvára. A projekt célja, hogy a fiatal mezőgazdászok betekintést nyerjenek a vidéki életbe, és lehetőséget kapnak arra is, hogy besegítsenek a gazdáknak.
A projekt által új kompetenciákra tehetnek szert a mezőgazdaság területein, úgy mint a növénytermesztés és az állattenyésztés folyamata önellátó illetve kollektív keretek között. 
Ugyanakkor fontos, hogy minél közelebb kerüljenek a természethez, és figyelembe vegyék az alternatív forrásokat is. A tudatosság jegyében hangsúlyt kap a biotermelés és az ökogazdálkodás kivitelezésének lehetősége. Mindezek mellett egymás kultúrájának megismerésére és a közös nyelv elsajátításásra, gyakorlására is nagy hangsúlyt fektetnek a program szervezői.
 
A projekt helyszíne a Kolping Egyesület rendezvényterme, Székelykeresztúron valamint a négy említett település, ahol a mezőgazdasági tevékenységek zajlanak.
A Keresztúr Terség Mezőgazdászok Egyesülete minden érdeklődőt szívesen lát, akik  megosztanák tapasztalataikat a résztvevő fiatalokkal.
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...