kedd, 08 április 2014

Tücsök, Zöld Manó és a többiek könyvbemutató Székelyszenterzsébeten

Felolvasással egybekötött könyvbemutatóra került sor szombaton, április 5-én este 7 órakor a székelyszenterzsébeti könyvtár olvasótermében, ahol a székelykeresztúri Szente B. Levente a Tücsök, Zöld Manó és a többiek című meseregényét mutatta be az irodalomkedvelőknek.
Szente B. Levente - szerző Szente B. Levente - szerző
Szente B. Leventét egykor a 90-es évek derekán újságíróként, riporterként ismerhette a székelyföldi olvasóközönség. De ugyanez időben, illetve innentől kezdve a Romániai Magyar Szó által meghirdetett irodalmi pályázatain való részvétel után, már verset, mesét, népmesét, tudósításokat és helytörténeti ismertetőket is közöl. Szinte azóta van jelen már több lapban is, antológiában, kalendáriumban, más kiadványokban.
  
A most megjelent Tücsök, Zöld Manó és a többiek c. meseregényét Az első éj c. bemutatkozó verskötete (1996), majd népmesegyűjtése Az ezüsthajú tündérleány (2000), Örök szél dala, versek (2001) és a Tollkalitka 2006-ban megjelent verskötete előzte meg. 
 
A bemutatón a szerző elmondta, a mese már megjelent 1999-2000-között a Romániai Magyar Szó Csodavár mellékletében, igaz, mai változata bővített. 
Ahogyan fogalmazott, „a mindenkori bennünk élő, állandóan igazságot kereső gyermek világra való csodálkozása késztette a kisregény megírására. De tette ezt egyben azzal a szándékkal is, hogy tanítójellege legyen akár az anyanyelvünk ápolásában is, és egy kis történetet ha megírhatunk, azt amikor kellő alázattal és tisztelettel tesszük, mikor kicsit is álmodni sarkalja, kutatni, vagy továbbgondolni késztet pár olvasót egy történet, megéri a gyerekek szemébe nézni. 
A kisregény méltatta Bardocz Levente-Albert, a székelykeresztúri Felolvasó moderátora. A szerzőt bemutatta Burszán Lajos, az újszékelyi Polgármesteri Hivatal munkatársa, a székelyszenterzsébeti Pécsi Simon Kulturális Társaság elnöke. (Burszán Lajos)
 
Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...