Mint ismeretes, a 2014-es költségvetés úgy számol, hogy a januári 50 lejes emelés után a második félévtől további 50 lejjel nő az összeg, a tavalyi 800 lejről elérve a 900 lejt. Nálunk alacsonyabb minimálbér egyébként csak Bulgáriában van (158 euró), s a romániai szint még mindig a fele az olyan országokban alkalmazott összegnél, mint Horvátország, Lengyelország vagy Szlovákia. Igaz, a bruttó hazai termék (GDP) is 40 százalékkal alacsonyabb, mint az említett országokban.
Az IMF egyébként azzal számol, hogy a minimálbér emelése felemás hatást fog gyakorolni az adóbevételek alakulására: miközben nőni fog a társadalombiztosítási hozzájárulások összege, a cégek kisebb profitja az általuk befizetett adóból fog lefaragni.
Miközben sokak szerint fellélegezhetnének valamelyest a vállalkozók, ha a kormány csökkentené az általuk befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás mértékét, úgy tűnik, a washingtoni pénzintézet illetékesei hallani sem akarnak erről. Andrea Schaechter, az IMF romániai küldöttségének vezetője egy keddi videokonferencián arról beszélt, hogy a tb-csökkentésről valótárgyalás legmegfelelőbb időpontja akkor lenne, amikor elkezdik előkészíteni a 2015-ös év költségvetést.
Amint arról beszámoltunk, az időközben ellenzékbe került nemzeti liberálisok nyomására vette tervbe a kormány a tb-csökkentést. Victor Ponta miniszterelnök a napokban úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés mindenképp az első negyedév gazdasági mutatóin múlik. (kronika)