Mint Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke elmondta, a rendkívüli ülésre azért volt szükség, hogy a lehetőségekhez képest mihamarabb be lehessen fejezni a 132-es megyei út felújítását. A Szentegyházától Oklándig tartó útszakasz európai uniós támogatással történő felújítása több évvel a kezdés után sincs még kész, több hidat kell még építeni, illetve néhány szakaszon koptatóréteget kell húzni az aszfaltra. A korábbi kivitelezővel perel a megyei önkormányzat, mert a cég azzal az indokkal nem készítette el a hidakat, hogy a tervben szereplő összeg túl kevés erre. Két újabb sikertelen közbeszerzési eljárás után döntött úgy a testület, hogy a több éve készült terveket aktualizálják, ez megtörtént, a képviselők pedig elfogadták a módosítást. Az elnök jelezte, az uniós támogatási szerződést jövő év közepéig meghosszabbították, így ha a gyulafehérvári székhelyű Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség is jóváhagyja a változtatást, új közbeszerzési eljárást kell meghirdetni. Úgy vélte, ha nem lesznek óvások, nyár elején el is kezdődhet a munka az útszakaszon, ősszel pedig be lehet fejezni.
Újabb uniós pénzekre pályáznának
Borboly elmondta, igyekeznek kijelölni azokat az útszakaszokat, amelyek teljes felújítására a következő uniós pályázati időszakban szeretnének támogatást szerezni. Csíkszékről a Dánfalvától Balánbányáig, majd onnan a Gyergyószentmiklóshoz közeli 4-es kilométerig vezető megyei út, illetve a Lázárfalvát a Szent Anna-tóval összekötő út, Gyergyószéken a Remetét Maros megye határával, illetve a Maros megyei Libánfalvával összekötő 153C jelzésű út, valamint a 128-as, Orotva és Borszék közötti útszakasz középső része, Udvarhelyszékről a Székelyudvarhely – Székelykeresztúr útszakasz, és a Városfalva – Kányád – Székelydálya – Ége útvonal szerepel egyelőre a listán, de további javaslatokról is egyeztetnek. Mivel a pályázati kiírások feltételeiről még konzultáció folyik, pontos információk egyelőre nincsenek – közölte Borboly. (szekelyhon.ro)