A lovas tanya gondnoka szerint, a gyerekek nagyon szívesen jönnek lovagolni, viszont a sima lóra felülés és séta velük, nem elegendő. Szükséges a jó tartás, a ló mélyebb ismerete, valamint a ló, mint társ szeretete. És ez itt Székelykeresztúron elég hiányos, mindazok ellenére, hogy nagyon sok a gazda a városban és környékén, még is inkább kihasználjuk a lovat, mint használjuk. Többet ütjük a lovat, mint szeretjük. És ha vissza gondolunk régi magyar huszárokra, akik a lóval keltek és feküdtek, azok bizony egészen másként álltak a ló fogalmához és létéhez. Kelemen Andor, tapasztalattal rendelkező lovász fogja vezetni az iskola osztályait, amik 3-5 fős csoportból fognak állni, akik a lóról és lovaglásról minden apró részletet megfognak majd tanulni, köztük az istálló, ló takarítása, alom készítése, de természetesen a fő feladat a lovaglás lesz majd, amit lépésről-lépésre sajátíthatnak el a tanulók. Lesznek pár hetes szemeszterek, amik végén vizsgák is lesznek, így biztosítva a gyerek fejlődését. Ha sikerül a vizsga, akkor tovább léphetnek a következő, a haladó szintre. Így haladva szeptemberig az első tanfolyam le is fog járni és mindenki rendelkezne egy diplomával. Andor célja, hogy jó lovas embereket készítsen elő, mert bár harcon, háborún biztosan nem kell részt vegyenek, de egy jó lovas egész élete megváltozhat, ugyanis a lovaglás nagyon jó hatással van az emberek szellemi és testi épségére.
A Székely Lovas Tanya, nagy szeretettel várja az érdeklőket, úgy a lovas iskolába, mint a nyíltnapokra.
Az alábbi linken, betekintést nyerhetnek a lovas tanya életébe: