kedd, 08 december 2020

Kétszer annyi gyógyult, mint új eset Hargita megyében

Továbbra is Hargita megyében a legalacsonyabb a fertőzöttségi arány Romániában: a térségben kedden is alacsony számú új fertőzést igazoltak, és mindössze egy halálesetet jegyeztek. A gyógyultak száma magas volt.

Hétfőhöz képest több, de még mindig alacsony számú, 29 új koronavírus-fertőzést igazoltak kedden Hargita megyében, ezzel 4863-ra nőtt a járvány kezdete óta a térségben azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett egy újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 199 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.

Gyógyultnak 65 személyt nyilvánítottak az elmúlt 24 órában, ezáltal 4258-ra emelkedett a fertőzést eddig legyőzők száma. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 119, otthoni elkülönítésben 287-en vannak, házi karanténban pedig 1061-en tartózkodnak a megyében.

Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal hét páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában, amelyből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 1,03 igazolt fertőzés jut a megyében az elmúlt 14 nap adatai alapján, ami a legalacsonyabb érték az országban.

Forrás: szekelyhon.ro

Top
A Keresztur.info weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha továbbra is használja ezt a weboldalt ön beleegyezik a cookie-k használatába. Cookie és adatvédelemről bővebben...