Az összetett válasz ezekre az összetartozó kérdésekre rövid, ám hosszan magyarázható. A disznóvágás, amellett, hogy az eredménye igen csak kellemes sokunk számára, szimbólum. Szimbóluma, a vérnek, verejtéknek, az áldozatnak és a munkának. Egy fontos maradványa az ős brutalitásnak, ami valahol mindannyiunk lelkének mélyén ott rejtőzködik. Fontos, mert rávilágít, hogy bár homo sapiensből homo ludensé esetleg homo deussá váltunk, valahol még, rejtőzve, de ott van bennünk az állati és az állatot leigázó állat fölötti. A disznóvágás, a bikaviadal, az észak-japánok (ainuk) rituális medve leölése vagy a mortal kombat nevű brutális számitógépes játék mind a föntebbiek bizonyítéka. A föntebbi és a helyhiány miatt föl nem sorolt példák közül a magyaroknál a disznóvágás honosult meg és én, a kolbászok és hurkák fanatikus rajongója ennek igencsak örülök.
Amúgy, teljesen egyetértve azzal a tézissel, miszerint a csökkentett húsevés jót tesz nem csak a fogyasztónak, de a földnek is, arra azért had hívjam fel a figyelmet, hogy a teljesen hús mentes egészséges étkezés nagyon nehéz, széleskörű étrendet kíván és, ha ez nem teljesül a test legyengülhet és védtelenebbé válhat különböző betegségekkel szemben. Ráadásul a mai pazarló világunkban, amikor is a leölt állatok különböző részeinek csak töredékét használjuk fel, a disznóvágás kifejezetten pozitívan hat, hiszen a disznó minden „részét” megbecsülik és feldolgozzák. Ezt a feldolgozást pedig teljesen áthatja a tisztelet az állat iránt, hisz itt tényleg látszik, hogy a disznó életének elvevésével mennyi mindent kapunk, és ezt a tiszteletet, köszönetet akarva, akaratlanul minden résztvevő érzi.
Keresztúron is megmaradt ez a hagyomány. Már november végén lehetett tudni, ki vág disznót és körülbelül azt is, hogy mikor. Láthatóan a helyiek nem vették félvállra a dolgot és teljes nekibuzdulással vágtak neki. De akárhol kérdezősködtem majd mindenki a saját vágása említése után azonnal a disznóvágó fesztiválra hívta fel a figyelmemet, és én december elejétől vártam erre a napra.
Kilenc csapat az kilenc disznót jelent, és ebből pedig következik, hogy az Orbán Balázs iskola udvara teljesen megtelt. Reggel hét óra, pitymallás. A nők nagy része hátul a sátraknál, a férfiak többsége a disznók körül, a disznók ketrecekben. Kilenc disznó nézett szembe a végzetével és körülbelül 100, még visszafogottan pálinkázó férfiemberrel. A kályhákban forrt a víz és a szalma is készen állt, fél nyolc körül tehát megindulhatott a vágás. Szisztematikusan, sorban haladtak, egyszerre egy csapat vágott, a zsűri mindent látó szemei előtt, hisz hiába a testvéries hangulat, mégiscsak versenyen vagyunk és sok más mellett a vágást is pontozzák.
Ahogy körbesétálgattam megfigyeltem, hogy először is, a mulatság ezen része főleg a férfiak számára vonzó, másodsorban pedig az EU-s szabvány szerinti lesokkolása a disznónak nem arat osztatlan sikert. „Ez nem disznóvágás, ez kivégzés” ahogy egy mellettem álló néző megjegyezte miközben előttünk röfi az oldalára dőlt. A csapatok tele voltak szakikkal, így gyorsan és sikeresen zajlott le a vágás, nekem legjobban a Polgári Fúvószenekar módszere jött be, akik gyászzenével búcsúztatták a malacukat. A vég után fürdetés, perzselés majd tisztítás következett, volt olyan disznó akit négyen tisztogattak olyan odaadással, ami már szinte irigységkeltő.
A darabolás kezdetére már elkészült a sült vér, én a derecskei csapatét kostoltam meg és belekönnyeztem, annyira jól sikerült. A sült vérért járó díjat fiatfalva kapta, de, ahogy az egyik bíró megjegyezte, ennek a versenynek a bírálása hálátlan feladat, mert minden csapat kitűnően szerepel, a zsűri feladata igy itt annyi, hogy a legjobbak közül is megtalálja a legeslegjobbat. Mostanra a későn kelők is megérkeztek és a zenekar is rákezdett, ráadásul a nap is kisütött. Fogyott a pogácsa, kinyíltak a boros palackok is, hisz a pálinkára inni kell, nem csak enni. Az egyre növekvő tömegben boldog mosollyal és csőre töltött fényképezőgéppel mozogtam. Ez a jó kedélyű dolgozás és társalgás, a dalolás és a frissen sültek illata az egész társaságot remekül összehozta. Délre kellett hivatalosan elkészülni az ételekkel, ez többé-kevésbé minden csapatnak sikerült, a hurkák és kolbászok ugyan mindenhol késtek kicsit, de hát jó munkához idő kell.
A teljesség igénye nélkül, de muszáj kiemelnem, a fiatfalvi csapat borát és pálinkáját, ami díjat is nyert, teljesen megérdemelten. A keresztúri önkéntes tűzöltók székelykáposztáját, aminek segítségével végre teljesen megmutatkozott előttem a székelykáposzta tökéletessége, sajnos ilyet nem lehet máskor se kapni, se készíteni. Az Orbán Balázs iskola levese is tökély lett, a káposzta esszencia és a húsgombóc beethoveni harmóniában egyesült és ennél többet írni róla már túlzás. A kolbászokra, hurkákra kerítve a szót, meg kellett tanulnom, hogy a székely nem úgy fűszerez ahogy a magyarországi. Nem ítélkezem, mert minden finom volt, de szívem mégis a dunakeszi csapat standjához húzott mikor gyomrom elkezdett hurka után ácsingózni. Nem bántam meg, a dunakeszi csapat vérese és májasa olyan volt, de olyan, hogy még három oldalt meglehetne tölteni csak a dícséretével.
Amúgy is, aki nem volt itt és nem kóstolta végig a standokat, nem beszélgetett a szakácsokkal, segítőkkel, az úgyse fogja megérteni a lelkesedésemet. Minden húsevő tudja az ős szabályt, miszerint minél frissebb, annál jobb. Na, hát minden disznóvágást megjárt ember tudja, a hús disznóvágáskor a legjobb és az ekkor készült ételek utolérhetetlenek. A díjkiosztás kettő óra körül kezdődött, de addigra már minden vagy elfogyott, vagy irgalmatlan ütemben fogyott. A hangulat már túlhaladt a tetőponton, és akik a kezdetétől részt vettek az eseményen kissé elfáradtak, a szó, finoman fogalmazva is, legklasszikusabb értemében. Így az eredményhirdetés után én magam is hazatértem, karomon négy pár kövér hurkával, arcomon mosollyal és azzal a biztos tudattal, hogy kihoztunk ebből a fesztiválból mindent, ami emberileg, malacilag lehetséges.
Szeretném megköszönni Keresztúrnak, Hargita megye tanácsának és Borboly Csabának, amiért annyi mindennel segítették a fesztivál létrejöttét és fenntartását. Ez jó mulatság, férfimunka volt.
